Interjú: Sleepmakeswaves

Az április 22-ei Sleepmakeswaves koncert előtt nyílt lehetőségünk a Horizon Music jóvoltából interjút készítenünk az együttessel. A zenekart Otto Wicks-Green képviselte, vele beszélgettünk mindenféléről, amint azt a Tovább mögött olvashatjátok.

Először is, köszönjük, hogy elkészíthetjük ezt az interjút.

Nagyon szívesen. Igazán izgalmas, hogy itt lehetünk Magyarországon.

Részünkről a szerencse, hogy láthatunk titeket! Elég messziről jöttetek. Milyen volt eddig a turné? Milyen különbségeket látsz az ausztrál, amerikai és európai fellépések közt?

Eddig csak remek élményeink voltak. Otthon nagyon sok együttes közül csak az egyik vagyunk, még fel kell építenünk a hírnevünket, amihez sok türelem kell. Itt Európában elképesztő vendégszeretettel fogadtak minket mindenhol, talán ez a legnagyobb különbség. Ausztráliában és Amerikában nem kivételeznek különösebben a zenészekkel, csak annyit mondanak, hogy “Jól van, ott a színpad, foglaljátok el magatokat”, itt viszont azzal kezdik, hogy “Á, ti vagytok az együttes? Egyetek valamit! Van hol aludnotok? Hogyan segíthetnénk hogy otthon érezzétek magatokat?” Lenyűgöző ez a barátságosság, tényleg, szóhoz se jutunk, nagyon le vagyunk kötelezve. De ugyanakkor nagyon fura is, hogy felébredünk, és azt se tudjuk, melyik országban vagyunk! Ausztráliában 600 kilóméter vezetés után még mindig ugyanabban az államban lennénk, itt meg már más nyelven beszélnek! Ez nagyon szokatlan számunkra. Eleinte próbáltunk megtanulni pár szót, franciául meg németül, egy kicsit lengyelül, de aztán feladtuk.

Hosszú turné volt. Mennyire vagytok fáradtak?

Ez a mai az utolsó előtti koncertünk. Eléggé kimerültünk, ráadásul ez egy turnésorozat volt, először februárban Ausztráliában játszottunk, ott ez volt eddig a legnagyobb koncertsorozatunk, ahol mi volt a főbanda. Ezután jött Amerika, aztán meg Európa. Most először turnéztunk más kontinensen, és csodálatos élményekkel gazdagodtunk, de az egész nagyon intenzív és fárasztó volt. Amerikában egy hét alatt 9 koncertet adtunk, úgyhogy sokat utaztunk, és sokat zenéltünk. Európában kicsit nyugodtabb a helyzet, sokat kell utazni, és olyankor nem nagyon van mit csinálnunk. Bonyolítja a helyzetet, hogy közben vár a munkánk Ausztráliában, nem könnyű ez így. Ráadásul épp most kezdtem új munkahelyen, de szerencsére azt dolgozom, amit korábban, de így is elég nagy a nyomás.

Megkérdezhetem, hogy mit dolgozol?

Felhasználói felületeket tervezek a Deloitte websitejaihoz. Már 4-5 éve ilyesmi a szakmám. Az együttes elég kicsiben kezdte, és csak Sidney-ben játszottunk, de aztán kijött a lemez, meg itt van ez az amerikai és európai turné, és hirtelen az egész sokkal komolyabb lett.

A többieknek is van munkahelyük?

Persze, mindegyiküknek, máshogy nem tudnánk csinálni. Ebben a zenében sajnos nincs túl sok pénz. Nem a pénz miatt kezd az ember post-rockot játszani! Hanem azért, mert szereti. Elég nehéz, muszáj imádnod, máshogy nem megy. Mi is így csináljuk már évek óta.

Szóval most vagytok először Európában?

Én pont nem, én igazából hat évet éltem Írországban 2000 és 2006 között, utána mentem vissza Ausztráliába, úgyhogy már kicsit bejártam Európát, főleg Németországot meg Ausztriát, úgyhogy már tudtam, mire számítsak, de a többieknek minden új volt.

Mekkora volt az érdeklődés a koncerteken?

Hát, eleve nem számítottunk sok emberre, de sikerült elég merchandise-t eladni ahhoz, hogy elmondhassuk, hogy anyagilag megérte. Szóval eddig minden nagyon jól ment, elégedettek vagyunk. És egy csomó hihetetlen helyen játszhattunk!

Mint például?

Milánóban például ebben a raktárból kialakított étteremben a város szélén. Egy kicsit lejtett a színpad, mögötte meg egy hatalmas festmény volt, mint egy ilyen régi olasz freskó, olyan volt mintha egy színházban játszottunk volna. Bordeaux-ban pedig egy hajón léptünk fel… mondták, hogy keressük az “Iboat” nevű helyet, aztán csodálkoztunk, amikor kiderült, hogy tényleg konkrétan egy hajóról van szó! Az nagyon klassz volt.

Egyébként itt Budapesten is van egy ilyen népszerű klubhajó.

Tényleg? Kár, hogy nem ott játszunk!

Na majd legközelebb! (*egyébként a Silenus pub is remek helyszínnek bizonyult.) Volt alkalmatok szétnézni a városban?

Nem, sajnos egész nap vezettünk, aztán jól eltévedtünk, amikor próbáltuk megtalálni ezt a helyet. Beírtuk a címet a gps-be, az meg elvezetett minket valahova a külvárosba!

Hát igen, ez egy népszerű utcanév. (a Petőfi Sándor utcáról volt szó…)

Aztán meg kiderült, hogy igazából a város közepén van, és próbáltuk megtalálni. Nagyon jó a sofőrünk, egy nagydarab lengyel srác, Wojtek… szoktuk is mondani, hogy egy gép, megállíthatatlan a srác, de most megtört benne valami az utolsó pár nap során, miután folyton hajnali 4kor kellett megjelennie és 500 kilómétert levezetnie. Ráadásul beteg lett itt Budapesten, le kellett húzódnia hányni, annyira rosszul lett, úgyhogy gyalog kellett megtalálnunk a helyet. Aztán mikor visszaértünk hozzá, már vigyorgott, hogy “mostmár minden okés, mehetünk”.

A kimerültség okozhatta, vagy valami betegség…?

Gondolom a kimerültség! Ha nem, akkor remélem, nem kapjuk el! De amit ez alatt láttunk Budapestből, az alapján nagyon szép, elbűvölő városnak tűnik. Fogalmunk sem volt, mit várhatunk a városoktól, amiken keresztülutaztunk, a legtöbb nem is volt semmi különös, de Budapestben nagyon tetszik, hogy ilyen régi, stílusos, elegáns.

Sikeresnek érzitek a lemezt?

Abszolút. Ahhoz képest, amit vártunk! Semmi elvárásunk nem volt. Le vagyunk taglózva. Abban sem voltunk biztosak, hogy bárkinek tetszeni fog.

Nagyon jó kritikákat kapott.

Igen, úgy tűnik, jól fogadták.

Hogyan írjátok a dalokat?

Többféleképpen szoktuk megközelíteni. Vannak számok, amiket basszusgitárosunk, Alex talál ki, ezeket szereti ő irányítani elejétől végéig. Will meg én inkább csak ötleteket szoktunk hozni, és a többiek segítségével építjük fel belőle a dalokat.

Elég komplexek a számaitok, mennyi idő megírni egyet?

Van, amihez egy év is kell, de van, ami egy hónap alatt kész. Attól függ, milyen hosszú, mennyire bonyolult. Határozottan maximalisták vagyunk, a lehető legjobbat szeretnénk kihozni a dalokból.

Úgy olvastam, a lemezt valami különleges helyen vettétek fel…

Igen, egy kis faházban valahol az ausztrál bozótvidék közepén 2011 nyarán, nagyon jó kis hely volt, és remek élmény. Kilenc napot töltöttünk ott a producerünkkel.

A tiétek a ház?

Á nem, egy sráctól béreltük, aki építési vállalkozó, az ő villája ott volt nem messze tovább az úton. Ez volt a vendégháza.

Direkt lemezfelvételekhez építette?

Nem igazán, inkább vendégek elszállásolására, de a producerünk már akkor ismerte őt, amikor építette a házat, és mondta neki, hogy jó ötlet lenne, ha lehetne itt felvételeket készíteni. Úgyhogy eszerint alakították végül a terveket, van egy nagy ablak az egyik elválasztó falon, meg lyukak kábeleknek, ilyesmi, úgyhogy nagyon jól használható stúdiónak is.

Hangulatos lehetett ott természetes környezetben felvenni a lemezt. Simán ment minden?

Nagyon szép volt, ott voltunk a semmi közepén! Elég kísérteties volt éjszaka, nappal meg forróság! 35-40 fok! A dalokat nagyon jól begyakoroltuk, de a légkondi tönkrement már az elején, úgyhogy szörnyű meleg volt!

Azt hittem volna, hogy hozzá vagytok ott szokva a meleghez!

A légkondihoz vagyunk hozzászokva! Szóval a srácnak, aki elvitt minket, többször kellett fordulnia, hogy sört hozzon nekünk. Nem volt egyszerű, de kibírtuk!

Hogy kell elképzelni azt a tájat?

Igazából ezt használtuk a lemez borítójához is. Meg akartuk örökíteni azt a környezetet, ott helyben készült a fotó, szóval olyasmi táj. Nagyon félreismerhetetlenül ausztrál, se nem Texas, se nem Skócia, se nem Írország… szerettünk volna emléket állítani ennek az egyedi, vad, gyönyörű vidéknek.

Azért kijutott a bajból is, például hogy ellopták a felszerléseteket…

Igen, szerencsére az ellopott gitárok közben meglettek. Aki elvitte őket, megpróbálta eladni a zaciban, de hivatalosan regisztráltuk a lopást, a bolttulajnak meg ilyenkor mindig ellenőriznie kell, hogy nem lopott-e az áru, és így kiderült, hogy de bizony lopott.

Jó hallani, hogy ez működik!

Bizony, működött! Visszakaptuk a gitárokat. Elég szörnyű volt, amikor kiderült, hogy eltűntek, Alex egyedileg készíttette őket, eléggé kivolt miatta, de visszakaptuk, szóval minden rendben! Meg volt egy másik eset, amikor betörtek hozzá, és ellopták a megtakarított pénzét, 1000 dollárt.

Az egy másik betörés volt? Micsoda pech!

Igen! Elég sokat kell játszanunk, hogy ismét összekaparja! Azóta inkább bankszámlán tárolja az összes pénzét.

Ráadásul több alapító tag is kilépett az együttesből.

Sajnos igen. Tom, a korábbi gitáros, egyébként magyar származású! Nagyon megörült, amikor mondtam neki, hogy jövünk ide! Szoktunk chatelni szinte minden este. Azért kellett kilépnie, mert a tanulásra akart koncentrálni. Azóta már ügyvéd! Teljesen megértjük, ezt kellett tennie. Én az ő helyére kerültem az együttesben. Már régóta követtem előtte is mindenhová őket, nagy rajongó voltam, feldolgozásokat töltöttem fel a youtube-ra, ilyesmi, úgyhogy amikor Tom elment, rögtön rám gondoltak a srácok. Tim pedig, a régi dobos, sajnos a munkája miatt lépett ki. Nehéz ezt összeegyeztetni a munkával! Még a nagyon sikeres együttesek, ők sem tudom, hogy oldják meg. Nem lehet akármilyen munkahelyed mellette, sok szabadságot kell kivenni, satöbbi. Nekem eddig szerencsém volt.

Hát igen, de milyen élet az, ha csak a munka van.

Na igen, én ezt nem tudnám csinálni. Képtelen lennék rá, megőrülnék. Nekünk a zenélés segít megőrizni a józan eszünket, és imádunk is játszani, imádunk koncertezni. Idén kábé 70 fellépésünk lesz, ami több, mint az előző pár évben összesen volt.

Ez a mai fellépés eléggé az utolsó pillanatban derült ki…

Így van. A turnészervező több fellépést is próbált bebiztosítani itt Európában, hogy megérje a turné, de volt ami bejött, volt ami nem. És az elmaradt fellépések helyett hirtelen kellett újat találni, így alakult a ma este is.

Kár, hogy csak egy hét telt el a meghirdetés óta, azért remélem, sokan eljönnek.

Én is, de van tető a fejünk felett, van mit ennünk, néhányan biztos itt lesznek, akik kíváncsiak ránk, több nem is kell!

Hogyan írnád le a zenéteket?

Nagyon sokféle együttest szeretünk, például a This Will Destroy You-t, ahogy a pólómon is látszik, vagy a Sigur Rost, Mogwait, de tényleg nagyon sok, rengetegféle zenét hallgatunk. A postrock talán a legkényelmesebb meghatározás, abba úgyis sokminden belefér. Élőben a punk, hardcore zenekaroktól próbálunk ihletet meríteni, hogy igazán intenzív legyen az előadás. A jövőben a vokált is szeretnénk behozni, de nem feltétlen a központban. Szeretjük ebben a műfajban, hogy nincsenek verzék meg refrének, a vokált is csak egy plusz hangszerként szeretnénk használni. Kísérletképpen kipróbáljuk, aztán meglátjuk, hogy sikerül.

Vannak már új dalaitok?

Néhány már alakul. Elég elfoglaltak voltunk az utóbbi időben, úgyhogy nem sok időnk volt ezzel foglalkozni, de ha vége a turnénak és visszamegyünk Ausztráliába, felvesszük a fonalat.

Ausztráliában is ennyire underground a műfaj?

Igen, eléggé. Elég nehéz érvényesülni, különösen Sidneyben, ahol nagyon kíméletlen a zenei színtér, a legtöbben a klub-, vagy az indie rock zenét hallgatják, nem könnyű észrevetetni magunkat, de kezd alakulni.

Azért nem lesztek csalódottak, ha nem lesztek híresek és gazdagok…?

Á, nincsenek ilyen illúzióink! Csak az a lényeg, hogy játszhassunk… Lesz most ez a hihetetlen turnénk Ausztráliában, egy bandával, akiket nagyon imádunk, a Karnivool-lal. Az ilyen lehetőségek miatt szeretjük ezt az egészet.

Szerinted lesz még népszerűbb ez a műfaj?

Nem hiszem! Van néhány népszerűbb együttes, de ez is csak relatív.

Hát, ha vannak népszerű postrock együttesek, feltétlen köztük van a helyetek.

Köszönjük! Remélem, minden jól alakul, és még sokáig zenélhetünk.

A koncertképeket az együttes philadelphiai fellépésén készítette Dante Torrieri a blowthescene.com számára.

1 comment for “Interjú: Sleepmakeswaves

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *