Deley – Adventures in Psychoacoustics

A Budapesti Deley zenekarról már elég sokat hallottam, főleg a postrock.hu community csoportján belül, de eddig még sajnos egyetlen koncertjükre sem sikerült eljutnom, pedig az utóbbi időben rendszeres színfoltja Pestnek ez a csapat. A Kékmadár Stúdióban rögzített három dal széles spektrumon mozog: nagyrészt a post-rock vonalat viszik, de nem a megszokott módon, inkább hajlanak a kísérletezés felé, ami nagyon üdítően hat ebben a stílusban, illetve magát a stílust elegyítik finomabb hatásokkal, mint pl. a pszichedelikus vagy a space rock.

A kislemez nyitó dala a Gordius címet viseli, ez a leghosszabb tétel a három közül, és a halk, beúszó hangokkal azonnal magába szippant, megnyugtató folyamként sodor magával, félig az álom és félig a valóság határán, elmosódott alakként mozdulnak. Kicsit olyan, mint egy művészfilm részlete – többek között a vizualitására lennék kíváncsi épp ezért koncerten -, mint egy kiragadott szürrealista jelenet: a finom dobhangok fölé ívelő gitárjáték, az alatta elterülő elektronika és a hangminták sejtelmes zörejei, a basszusgitár megnyugtató dobbanásai egyszerűen egybeolvadnak, mégis százfelé visznek. Érződik a kidolgozottság a dal minden ízében, a pontosan időzített hangok magukért beszélnek, a hangzást is nagyon jól belőtték, semmi sem szorul a háttérbe, hanem mintegy rétegenként egymás felett hullámzik. Éjszaka van, a csillagok spirálként örvénylenek, az utcán a lámpák meleg sárga fénnyel rajzolnak örök árnyékokat az aszfaltra és a házfalakra – félálomban kóborló gondolatok szaggatják a teret és az időt.

A következő dal a B.O.C.S., egy pörgős, elszállós szerzemény, valahol a fent és a lent határán, szárnyakat kibontva, zuhanva és emelkedve gördül a dinamikája, körözve a síkság felett, belső határvonalakat feszegetve, a kitörni vágyás erejével, bár szabadon. Ez a kettőség lapul az erősebb szerkezeti elgondolásban, ez mutatkozik meg a sokrétűségében. Minden hang a helyén van, nincsenek felesleges üresjáratok, a gitár hozza a maga eksztázisát, a dob felajzva adja az alapot, a basszus színezései adják a plusz energiát, közben a szinti/elektronika (néha nem tudom eldönteni) még jobban felkorbácsolja ezt a dervistánccá kiteljesedő pörgést. Minden falat ledönt, villámgyorsan, hangosan, kitörve, indulatosan, mégis egy mederben rohanva, szabályozva, miközben az az érzése az embernek, hogy bármelyik pillanatban kilép a mederből ez az áradat és mindent magával ragad…

A fantáziadús L’Omha egy érdekes dal az első kettő után. Kissé nehézkes, kissé más ruhában jár, mintha valami teljesen más stílusjegyekkel lenne felruházva, mint az eddigi dalok. Ismét egy filmszerű kép tárul elém, szintén a szürrealizmus jegyében, de csak bizonyos helyeken, bizonyos részeknél. Vannak kisebb egységek, amikor némi reggae/dub feeling köszön vissza, vannak eklektikusabb hangulatok, amikor meg mintha valami űrállomáson járnék, van olyan, amikor pedig elterül alattam egy domboldal, ahonnan a nyári égboltot fürkészem. Ez a dal talán nem annyira tiszta, talán nem annyira egységes hangulatú, de mégis egyben van zaklatottsága ellenére is, van valami más mondanivaló benne, valami megfoghatatlan lényeg, ami ha nehezebben is, de átjön a hangjegyek közein, átível a kották papírlapjain, és kitölti a teret. Ettől ennyire érdekes talán a Deley zenéje, hogy ilyen színes tud lenni, hogy ilyen széles a kifejezésük tárháza, hogy nem ragadnak le egy kiszabott nyomvonalon, hanem mernek másból meríteni, más témákat berakni a megszokott alapok közé.

Hallgassátok a lemezt, és persze nézzetek el a koncertjeikre is, élőben valószínűleg még vastagabb ez a zene, még kifejezőbb, még többet ad. Nálam csillagos ötös, ti pedig döntsétek el :)

Facebook: https://www.facebook.com/pages/Deley/245498652236128

Bandcamp: http://deley.bandcamp.com/album/adventures-in-psychoacoustics

1 comment for “Deley – Adventures in Psychoacoustics

  1. Lantai Lajos
    December 24, 2013 at 9:03 pm

    Megnyugtató az a tudat, hogy a környezetszennyező, “rádióbarát”, nyálas zenei világon kívül is van élet,ez a zene is bizonyítja. nagyon jó hallgatni az elszállós, remek, változatos, tehetséges számokat. Tovább fiúk, a kedvenceim közé tartoztok, hiába vagyok erősen ötvenes. Tudjátok, én akkor nőttem fel, amikor hangszerek szóltak remek együttesek zenéltek, másik bolygó. A postrock valamiféle remény, hogy így is lehet. Tovább, csak így érdemes.
    Szeretettel és további várakozással:Lantai Lajos

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *