Cím nélkül

Ismét három anyagot szeretnék nektek bemutatni – a harmadik kicsit kakukktojás, de hát van ez így, azért remélem, belehallgattok :) Címe meg azért nincs igazából az írásnak, mert csak bénaságok jutottak az eszembe. :)

A spanyol BÖIRA – Aleix Archs (gitár), Clara Aquilar (billentyűs hangszerek, zongora), Guillem Alberich (gitár), Llobet (dob), Marc Rios (basszusgitár) – idén júliusban adta közre első, ötszámos anyagát. Finom, enyhén eklektikus zenéjük minden kis helyre befészkeli magát, ha a zenekar fő sodorvonala megmarad, és a jövőben is hasonló igényességű kiadványokkal jelentkeznek, érdemes lesz figyelni a fejleményeket.

A GRIMLAKE Mathieu Legros francia zenész szóló projektje, második lemeze idén júniusban látott napvilágot. A narrációkkal megspékelt post-rock anyag szenzitív, sodró világú, abszolúte hallgatható, és figyelemreméltó: a kilenc dal megejtő közelségbe hozza a szerző belső világát, annak rezdüléseit. Mozaikok, amelyek képet formálnak. Hallgassátok!

Jogos a kérdés, hogy az amerikai (eredetileg Dél-Afrikai születésű) Gregory Alan Isakov „The Weatherman” lemeze mit is keres egy post rock webzine oldalán, miközben a zenéjében nyoma sincs a stílusnak. Nos, én ezt talán azzal magyaráznám, hogy az amerikai folklór és az indie rock keveredésének nagyon jó példája ez a lemez, és persze nem mellesleg aki mondjuk szereti a Tom Waits féle muzsikát, azt amúgy sem zavarja nagyon egy ilyen album, ami kicsit kizökkent a megszokott közegből, sőt, meg merem kockáztatni, hogy fel is dobja az ember napját. Szóval kicsit visszanyúlunk a puszták hangulatához, ahol mindig süt a nap, és kiégett fűszálak integetnek a suhogó gőzmozdonyoknak.

Jó hallgatást!

sly

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *