DYING SUN-12212010 2011

A marylandi duó első életjele még 2008-ban látott napvilágot, az „5,125” címre keresztelt kislemez formájában. Egy évvel később a „Sleep Unending” című daluk helyet kapott az Abridged Pause kiadó Diluvian Temperals nevű válogatásán, majd idén kijött az ötszámos lemez is. Zenéjükben a klasszikus melodikus doom metal ötvöződik a sludge zajával, az ambient mélységes nyugalmával, finom post-rock felütésekkel, pszichedelikával.dying-sun-coverA kísérletezés sem áll tőlük messze, ez érzékelhető is mind az öt dalban. Már a nyitó „Silence Is Surrender” is megmutatja ezt, jó kis lüktető dobtéma után kibontakozik a finom gitár ív: az akkordokon finoman táncol a napfény fátyla, egyre jobban elmerül minden ebben a fény-orgiában, majd az álom rémképpé válik, kiszakít a nyugodt vibrálásból, felkavarodik…a szerkezet megosztása jól sikerült, a középen elhelyezkedő, ambient beütésű újabb elmélyedés faszán szól, és ahogy visszatér a gitár és a dob, az még súlyosabbá válik. Jól elosztott arányokkal operálnak a srácok, a különböző effektek csak segítenek azon, hogy könnyen kifejezze a mondanivalóját. Az „I Was Promised the World” indítása egy magába szippantó hangulatvilág, egy révedés, amiből egy idő után valahogy következetesen fakad fel a kétségbeesés zajos hulláma: az emlékezés szakadt függönyén át elterül a vastag riffeken, a basszusgitár játékán, a jól összerakott témákon, majd visszazuhan a hideg valóságba, egy pillanatra visszanéz, mozdulna, de azután elnyugszik. A „We All Desolve” mélysége, küszködő vibrálása a sludge felé hajlik, de a doom marad a domináns a szerkezetben, a hangzás ahol kell zajos, mély, ahol kell, tisztább, az ének mélyről tör fel, a hangulat sötét, kárhozott. A hangszerek lassú metamorfózisában kicsúcsosodik egy-egy tisztább felütés, de a súlyos riffek itt is lecsupaszítanak mindent. Egyfajta himnusz ez majdnem, valami nagy búcsú, sok érzelemmel, kopáran ragyogó színekkel – összpontosított kísérletezés, ami majdnem minden porcikájában jól sült el.

dying-sun

A „Regret” egy kényelmes heverészés a nap sugarain, egy leheletnyi időbe öltve. Ez a dal fordult legjobban a post rock felé, igaz rövid is, nem egészen három perces a szerzemény, ami néhány gitárhúron és némi effekten elvegetálva végigkísér minket ezen a rövid úton. Egy pillanatnyi megnyugvás, nyugodt önmagunka nézés – vagy a pusztítás látványa, az élettelen vasbeton városokban, ahol minden az elmúlásé… A „Without Arms” zárja a lemezt, egy újabb utazás lassú folyamokon és zavaros, nagy vizeken, szinte súlytalanul és számtalan teherrel, megrogyva, lépésenként is nehezen, de előremozdulva, érdekes billentyűs témával fűszerezve a megannyi visszanéző témát, van egy-egy kísértetiesen gyenge pont, de megáll a szerkezet a lábán rendesen. Magával sodró lendület, érdekes megoldások jellemzik ezt a szerkezetet is, kidolgozva, és meg is szólal a dolog rendesen ahol kell.Nekem valamiért furák ezek ez ötszámos lemezek, talán mert az az én elgondolásomban még csak kislemeznyi anyag – de végül is a Dying Sun meggyőzött arról, hogy nem ezen múlik a dolog. Hajrá mindenkinek!

a/d/sly
pont: 8
stílus: psychedelic/melodic doom metal
web: http://www.myspace.com/dyingsunmd
tracklist:
Silence Is Surrender
I Was Promised the World
We All Dissolive
Regret
Without Arms

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *