Az április 22-ei Sleepmakeswaves koncert előtt nyílt lehetőségünk a Horizon Music jóvoltából interjút készítenünk az együttessel. A zenekart Otto Wicks-Green képviselte, vele beszélgettünk mindenféléről, amint azt a Tovább mögött olvashatjátok.
Nemrég felfedeztük a The Hostages Went Home nevű hazai együttes Bandcamp lapját, és rögtön megragadtuk az alkalmat arra, hogy megkérdezzük őket erről-arról egy interjú keretei közt. Ez különösen a zenekar multikulturális háttere miatt bizonyult bonyolultabbnak, mint gondoltuk volna, hiszen a különböző országokból származó zenészek kedvéért angolul zajlott a levélváltás, melynek fordítását (és eredetijét) az alábbiakban olvashatjátok.
A győri Rosa Parks idén fogja ünnepelni a négyéves fennállását, és ezt még úgy látszik tavaly év végén el is kezdték a decemberben ingyenesen letölthetővé tett (lásd a linket lejjebb) „Black Is the Color of Bondage, Blue Is the Past” című, ötszámos első albumukkal, ami a tervek szerint év elején megjelenik CD-n is, 100 példányban. Eddig kétszer vonultak stúdióba, az első, 2009-es demó kiadatlan maradt, míg 2010 év elején jött ki a második demó, amiről itt, a stonerrock.hu hasábjain is olvashattatok. Azóta eltelt egy kis idő, erről, az új lemezről, kicsit a régmúltról, és az új tervekről fogom most faggatni a csapat bőgősét, Flo-t.
Legutóbbi hozzászólások