Az április 22-ei Sleepmakeswaves koncert előtt nyílt lehetőségünk a Horizon Music jóvoltából interjút készítenünk az együttessel. A zenekart Otto Wicks-Green képviselte, vele beszélgettünk mindenféléről, amint azt a Tovább mögött olvashatjátok.
Az április 22-ei Sleepmakeswaves koncert előtt nyílt lehetőségünk a Horizon Music jóvoltából interjút készítenünk az együttessel. A zenekart Otto Wicks-Green képviselte, vele beszélgettünk mindenféléről, amint azt a Tovább mögött olvashatjátok.
Ismét a homályból bújt elő számomra a World’s End Girlfriend művésznevet viselő kortárs japán zeneszerző. Pedig nem szabadna meglepetésként érnie a dolognak, a Katsuhiko Maeda által jegyzett tokiói projekt ugyanis immáron 12 éve létezik és adja ki érdekes, kísérletező hangzású, meglehetősen komplex lemezeit.
Ahogy látom, scorba írt már itt róluk, mégis megkockáztatom, hogy felfrissítsük az emlékezetünket: a Sleepmakeswaves tehát egy ausztrál kvartett, amely 2006-ban indult útjára, hogy „drámai csúcspontokkal tarkított dinamikus, mégis emotív dalokat”, szóval afféle poszt-rockot játsszon. A dolog, úgy tűnik, be is jött nekik, az azóta kiadott 3 EP, valamint a 2011-es stúdiólemez sikere legalábbis erről tanúskodik.
Hölgyeim és Uraim, hadd mutassam be a jövő Izlandjának leghíresebb együttesét! Mert ők azok lesznek, nem azért, mert jobbak, vagy tehetségesebbek, hanem azért, mert fülbemászóbbak, és a többiekkel ellentétben képesek magukat eladni, nem ódzkodnak az ilyesmitől és tudatosan törekednek a sikerre. Példának utóbbira csak annyit mondanék, hogy bár csak néhány éve alakultak, rajongóik Facebookon már most nyolcszor annyian vannak, mint az Agent Frescoéi vagy a Seabearéi.
Ma azért gyűltünk itt össze, hogy megvitassuk kedvenc albumaim közül az egyik legelborultabbat. CocoRosie-ékat lehet szeretni, lehet gyűlölni, de semmibe venni semmiképp, a 2010-es Grey Oceans című, negyedik nagylemezük pedig egy olyan világot húz fel vékony, szürke palatáblákból, amely mellett érintetlenül elmenni nem lehet.
Hat nap múlva újra zúz a God is An Astronaut a Dürer-kertben, ennek örömére elolvashatjátok, mit kell tudni az asztronauta istenről, valamint képeket, diszkográfiát meg egyéb nyalánkságokat prezentálok az ír bandáról.
Zárjuk le 2011et végleg azzal, hogy a tavaly a Facebookon összegyűlt (az előző gyűjteményből kimaradt) ajánlókat összeszedjük itt a siteon is, hogy ne múljanak el nyomtalanul. Vigyázat, hosszú lesz, és ha alaposan követed a fészbukot, akkor persze repost (néhány albumlink kiegészítésével), de érdemes lehet belenézni, nagyon jó zenék rejtőznek itt, ha van időd a kibogarászásukra. Ha pedig még nem lájkoltad a Facebook lapunkat, itt az ideje!
Mi szexibb, mint egy srác bendzsóval? Hát, elég sok minden. Sam Amidonban azonban mégis van valami, ami elfeledteti veled az összes előítéletedet, és szépen, halkan megeteti veled. Valami ősi erő, amelynek igen nehéz ellenállni.
Olyan zenéről írok most, ami a felszínen tükröződő átlátszó fényéhez képest mély sötétet rejt. Ránézésre szép ugyan, de érzékelhetően rossz energiák lakják, és őszintén szólva nehéz róla árnyaltan kifejezni a véleményemet (ezért gyakran csapódok át egyik vagy másik végletbe). Mindenesetre ajánlom. Olyan napokra, amikor az ember kicsit lentebb van, és beengedi az életébe ezt a kilátástalanságot, a black metal fejszesuhogtató gitártémáit is.
Már egy ideje ajánlunk rendszeresen zenéket a Facebookon, de hogy legyen ezeknek nyoma itt a site-on is, összeszedtem az eddigieket itt egy helyen, hiszen megérdemli mindegyik a belehallgatást, tényleg. Nem akarok sok külön bejegyzést szentelni ilyen repostnak, úgyhogy ez most hosszú lesz!
bálvány helyett bárány Buliajánló
Legutóbbi hozzászólások