Hölgyeim és Uraim, hadd mutassam be a jövő Izlandjának leghíresebb együttesét! Mert ők azok lesznek, nem azért, mert jobbak, vagy tehetségesebbek, hanem azért, mert fülbemászóbbak, és a többiekkel ellentétben képesek magukat eladni, nem ódzkodnak az ilyesmitől és tudatosan törekednek a sikerre. Példának utóbbira csak annyit mondanék, hogy bár csak néhány éve alakultak, rajongóik Facebookon már most nyolcszor annyian vannak, mint az Agent Frescoéi vagy a Seabearéi.
Hihetetlen hírek! Ugye ismeritek Ólafur Arnalds-ot? Nem? Hát akkor sürgősen igyekezzetek bepótolni a lemaradást, mert nem tudjátok, mit vesztetek vele. Ólafur minden kétséget kizáróan az egyik legtehetségesebb zenész Izlandon, akibe egyszerűen nem tudsz nem szerelmes lenni. A jövő héten pedig egy hatalmas ajándékot küld szét nekünk, rajongóknak: egy új számot minden nap, egy hétig, október 3-ától kezdve.
Majd’ öt évnek kellett eltelnie eddig a pillanatig: addig, hogy Sóley Stefánsdóttir, az izlandi csodalány, aki a Seabear tagjaként már keresztül-kasul bejárta a világot, és csak olykor-olykor dudorászott bele a dalokba, valami csoda folytán húszas éveinek közepén rádöbbenjen, hogy ő bizony szólóénekesként is megállja a helyét, ha arról van szó. Először jött a sokkolóan jó Theater Island című EP, majd tessék, 2011 őszére itt tartunk: saját nagylemez, turné a Sin Fang oldalán.
Azért azt leszögezhetjük, hogy izlandi előadókkal annyira mellényúlni nem lehet – persze állítólag nekik is megvan a maguk Fluorja és SP-je -, néhány művész pedig megbízhatóan hozza a tőle megszokott színvonalat. Ilyen Sindri Már Sigfússon is, akinek Sin Fang névvel kiadott új albumáról már írtam nektek. Ő, miközben épp saját albumán dolgozik, producerként közreműködött egy másikban, amit itt mutatok be most a nagyérdeműnek: Snorri Helgason dalszerző-énekes néhány napja megjelent, Winter Sun című albumáról van szó, amelyet jó szívvel ajánlok nyárra is, főleg ebben az októberi időben.
Lassan már közhely, de valami lehet az izlandi vízben vagy a levegőben, ami miatt ennyi, egyedi és gyönyörűséges dolgokat produkáló zenész születik egy helyre. A drága Ólafur Arnalds ezt nem efféle misztikus okokkal, hanem az izlandi zenepiac apró voltával indokolja: tudják, hogy úgysem fognak vagyonokat összekeresni, ezért meg sem próbálnak a populáris vonalon haladni, hanem bátran fejlesztik saját stílusukat. Ajánlom ezért, hogy ne akadjatok el Björknél, vagy a Sigur Rósnál, hanem nyugodtan nyúljatok az izlandi zenéhez, különlegességekre akadhattok, csodákra. Például az Amiinára.
A gogoyoko a barátod. A gogoyoko a kedvenc macskád, aki hozzád dörgölőzik, mikor rossz napod van. A gogoyoko a zenetanárod, aki igyekszik fejleszteni a zenei ízlésedet. A gogoyoko egy mozgalom, egy álom, egy új lehetőség.
Bár nekünk nagyon furcsák, kiejthetetlenek és megjegyezhetetlenek az izlandi nevek, egyet azért mindenképpen érdemes valahogy megtanulni: Sindri Már Sigfússon nevét. Ismerős valahonnan? Hát az könnyen lehet: a Seabear nevezetű izlandi formáció álmodozó hangú-álmodozó szemű énekese azok közé tartozik, akik nem tudnak megülni a fenekükön hosszabb ideig: mikor már a Seabear nem volt elég, elindította saját szólóprojektjét is (a szintén Seabear tag Sóley-hez hasonlóan, akinek eddig megjelent kislemeze szintén megér egy misét). Sindri a Sin Fang Bous név alatt robbant be közénk első, Clangour című lemezével, majd az év elején dobta nevéből a Boust, és újabb dalokkal kényeztetett minket.
bálvány helyett bárány Buliajánló
Legutóbbi hozzászólások