A nyíregyházi Diomede Fuzzdirt legénysége tavaly év végén adott ki egy kislemezt, öt számmal. A Baku László (dob), Daku Sándor (basszusgitár), Iklódi Tamás (gitár, ének) alkotta trió jó úton halad, bár ez a kislemez most olyan felemásra sikerült. Mondom ezt azért, mert bár tele van nagyon jó ötletekkel, a kidolgozás még nem megfelelő, egy kis munka ráfért volna még a dalokra itt-ott.
Nem tudom, hogy az amerikai banda esetében beszélhetünk-e még a jelenről, mert semmilyen infó nem utal arra, hogy létezne a zenekar, annyi bizonyos csak, hogy 2009 körül valami szünetféle állt be a zenekar életében, így az egyetlen kiadvány, amibe beleütköztem, ez az ötszámos, 2008-as kiadvány. A gombahegyekben fürdő zene nem más, mint egy pszichedelikus utazás öt állomása, öt, darabkája, öt víziója, valahol a préri peremén, fűcsomók közt heverve. Egy autó nyitott ajtaján megcsillan a vörös Nap, mögüle dől kifelé a zene, a testek könnyűvé válnak, és egy folyékony közegbe hullanak…
Jó kis szeptemberi hangulat tört rám, így a neten szörfözve jó harminc-negyven éves bandákat kezdtem el hallgatni. Valahogy így lyukadtam ki ehhez az amerikai bandához, a hatvanas évekből, és itt bukkantam rá egy 1997-ig kiadatlan (2002-ben más borítóval ellátva újra megélt egy kiadást), nyolc dalt tartalmazó, 1967-es koncertlemezre. Gondolom, sokan helyből vágjátok ezt a jófajta psychedelic/acid/garage rock-nak aposztrofált csapatot, akinek mégsem mond sokat a nevük, annak ajánlom figyelmébe ezt a rövid kis ismertetőt.
bálvány helyett bárány Buliajánló
Legutóbbi hozzászólások